Görkorival a sportnapra

A suliban meghirdették a sportnapot. Elhatároztuk, hogy görkorival megyünk, mert nem lakunk túl messze a sulitól. Mesi, Emő, Niki és én. Így terveztük az utat.

Kiderült, hogy Nikinek nincs görkorija, ezért ő az óriás bicikliével érkezett az utcánk elé. Mivel a másik 2 lánnyal máshol találkozunk, ketten elindultunk. Sejtettem, hogy nem fog minden zökkenőmentesen menni, és ez akkor bizonyosodott be, amikor majdnem elütött egy anyukát a kislányával. Az utat így fojtattuk tovább: Niki össze vissza dülöngélt, a szembejövőket majdnem elütötte, én meg mögötte haladva kértem elnézést az tőlük. Végre elértünk a találkozóhelyre a buszmegállóba, ugyanis Mesi messzebb lakik mint mi, úgyhogy ő busszal jött. Mi ketten begördültünk a megállóba, ahol már ott ült Emő és Mesi.

Niki a röhögőgörcse közben elmesélte, hogy jöttünk el idájig. Én már kevésbé jóhedvűen helyeseltem mellette. A lányok ahogy meghallották, hogy Niki úgy röhögött az úton, hogy feldőlt, és megállt egy ember, hogy nincs-e baj, ők is nevetésben törtek ki. De akkorra már énse bírtam, és rögni kezdtem. Ilyenkor mi se tudjuk miért, néha Nikire rájön a röhöghetnék, és mi meg vele tartunk. Ez eltartott vagy 5 percig, mire szólt Emő, hogy menjünk mert elkésünk. Még 5 percbe beletelt, mire leállítottuk Nikit is, aki ha egyszer röhögőgörcsöt kap, nem tudja abbahagyni.

Mikor ezzel megvoltunk elindultunk a suli felé. Az út a benzinkútig úgy telt, mint amikor ketten mentünk. Viszont mikor átakartunk menni az úton, már senki se nevetett, mert megálltak az autók és dudálni kezdtek. Az út közepén volt egy járdasziget, és a körülményekre nézve kénytelenek voltunk felmenni. De ez se ment simán, mert Niki a bicikliével nem fért át a korláton. Mesi és én nem bírtuk tovább és lerogytunk a járdasziget közepére és röhögve figyeltük azt ahogy Emő, görkorival a lábán csúszkál, miközben Niki nehéz biciklijét próbálja átemelni át a korláton. Az autósok döbbenten néztek ránk és mégnagyobb dudálásba kezdtek. Niki egyszercsak elengetde a biciklit, és az az útra esett. nagy nehezen felállította. De az autók már éppen indultak, látva, hogy a kínlódásunk elfog tartani egy darabig, és már kezdtek kikerülni minket, amikor Niki váratlanul átgázolt az úton, kishíja volt, hogy nem ütötték el. Amikor elindult az úton vissza a járdára, Mesi hirtelen egy akkorát üvöltött hogy:Niki te hülye vagy?!  És abban a pillanatban midnenki minket bámult, mindenki aki csak az utcán volt. 

Feltápászkodtunk és átmentünk az út túloldalára, a zebrához, ahol Niki végül átjött. Zavartan igyekeztünk távolabb a minket bámuló embertömegtől. Mikor kicsit távolabb értünk, és már senki se nézett minket, megálltunk és Nikire néztünk.

-Jól vagyok.-jelentte ki zavartan

Mikor mindenki mindeni megnyugodott, hogy nem lett baja, megint kitört belőlünk a röhögés. Nem értem hogy lehet ez, de ha együtt vagyunk, mindig nevetünk. 5 perc múlva abbahagytuk, és továbbmentünk. A járda és az útközött egy kisebb árok húzódott. Elértünk a járda végéhez ahol egy hosszú bozótos vezetett a következő járdáig. Azt javasoltam, vágjunk át rajta, de mindenki ellenkezett. Ezután viszont rájöttünk, inkább az én verziómat kellett volna végrehajtanunk. Ugyanis a bicikli beszorult az árokba, Niki pedig a bicikli alá. Na ez már számára totális lelki összeomlást jelentett, és újra röhögőgörcsöt kapott. Egy idejig próbáltuk őt kiszedni alóla, de sajnos nem jártuk sikerrel. Na nekem akkor elegem lett ebből, mert utunk során (miatta) majdnem elütötük az embereket, okoztunk egy kisebb forgalmi dugót, majdnem kórházba került a barátunk, és mostmeg beszorul egy árokba! Eldöntöttem, hogy nem nézem tovább a szerencsétlenkedését, és visszamentem a legközelebbi zebrához és átmentem az úton. Mikor elértem odáig ahol ők voltak, azt láttam hogy kihúzták az árokból, de a röhögés közben elesett az út közepén, Mesi és Emő próbálták felállítani de a görkori miatt Emő is elesett. Oda mentem segíteni, de akkora már fölálltak és átjöttek az úton.  

- Hogy lehet az, hogy nem tudunk normálisan átmenni egy úton, anélkül, hogy akadájoznánk a forgalmat?! -kiabáltam

-Én se értem.-mondta Mesi

-Jézusom! Elkésünk! 8 óra van!-ordította Emőke

Na erre (mivel 8-ra kellett odaérni) eszeveszett rohanásba kezdünk. Az eddigiek alpján, inkább a mellék utcákon haladtunk.

10 perces késésel befutottunk a terembe. Bocsánatot kértünk a késésért, és lihegve levágódtunk a székekre. Az osztály döbbenten figyelt minket minket. Végignéztünk magunkon. Mesi nadrágja tiszta por, és szürke lett a fehérből, Niki tele volt fűfolttall, a pulcsija földes és a haja tele volt fűvel, az én arcom izzadt és poros, a nadrágom is tiszta por, a járdasziget miatt. Emő úszta meg majdnem a legkoszosabban, neki a keze és ruhája lett olajfoltos, a bicikli miatt.

-Ti meg mit csináltatok?!-kérdezte a megdöbbent osztályfőnökünk

Elmeséltünk mindent. Erre az osztály nevetésben tört ki, a tanárunk pedig ijedten azt mondta:

-Többet nem mentek egyedül sehova!

De a tiltásáról megfeletkezett, így jövőre is eljátszottuk ezt. Pontosabban el akartuk, de Niki nem tartott velünk.